Bemutatkozás

Dr. Petz Boldizsár
aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos, akupunktőr

1997-ben végeztem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán, majd a kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán helyezkedetem el, ahol azóta adjunktusként dolgozom. 2002-ban Szakvizsgáztam aneszteziológia és intenzív terápiából.

Gyakorló orvosként, valamint saját családomban számtalan problémával, betegséggel találkoztam, melyeknél a modern orvostudomány eszközeivel nem sikerült hosszútávon kielégítő eredményt elérnem. Ezért 2006-ban érdeklődésemet az akupunktúra felé fordítottam és még ebben az évben jelentkeztem Dr. Hegyi Gabriella által Budapesten szervezett Hagyományos Kínai orvoslás és kapcsolt technikái kétéves posztgraduális képzésére. 2008-ban Pécsi Orvostudományi Egyetemen sikeres licence vizsgát tettem, és még ebben az évben megnyitottam magán orvosi rendelőmet. 2009-ben jogosultságot szereztem lézerterápia alkalmazására.

Tagja vagyok:

Magyar Orvosi Kamara

Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság

Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága

Magánrendelőmbe a természetes gyógymódok alkalmazásával gyógyulni vágyó betegeimet várom. A kezeléseket hagyományos akupunktúrás tűvel, ill. akupunktúrás lágylézer alkalmazásával végzem.